Ezeket edd, hogy ne legyen D vitamin hiányod!
Ha úgy vagy a csukamályolajjal, mint Kanga Zsebibabája, akkor sem kell D vitamin hiányban szenvedned. Az alábbi válogatásban biztos te is találsz olyan ételt, amit be tudsz illeszteni a hétköznapi menükbe!
Kutatások fényt derítettek rá, hogy a kalóriabevitel csökkentésén alapuló diéták sikerességéhez nagyban hozzájárul a D vitamin.
Akik megfelelő D vitamin szinttel vágnak bele ilyen diétába, sokkal eredményesebbek a fogyásban, mint azok, akiknek D vitamin hiányuk van.
Plusz egy érv, hogy odafigyeljünk erre a létfontosságú vitaminra!
Tanulmányok bizonyítják, hogy a D vitamin a fogyásban is segít.
Persze, ott van a napfény - ezzel azonban egyre inkább vigyáznunk kell a káros sugárzások miatt, így nem valószínű, hogy mindössze a napfény segítségével biztosítani tudjuk az ideális D vitamin szintet. Nézzük, hogy milyen természetes alternatívái vannak még a vitamintabblettáknak ezen kívül!
1. tojássárgája
Az első, amit a D vitamin bevitelünkért tehetünk, hogy utánajárunk, honnan is szerezzük be a tojást!
A szabadon sütkérező csirkék tojása ugyanis akár négyszer olyan gazdag D vitaminban, mint a zárt területen élőké.
Úgyhogy ezen nem érdemes többé spórolni.
2. lazac
Nem egy hétköznapi étel, főként az ára miatt. Főleg, ha azt is számításba vesszük, hogy
az igazi D vitamin bomba nem is a farmon nevelt, hanem a vadon fogott lazac!
Ez a napi ajánlott D vitamin bevitel 247 százalékát tartalmazza, míg egy tenyésztett lazac ennek csak negyedét.
3. hering
Ha nem vagy a szusi és más nyers halételek híve, még a sózott heringből is rengeteg D vitaminhoz juthatsz, mivel 100 gramm a napi ajánlott bevitel 170 százalékát tartalmazza.
4. szardínia
Lassan közelítünk a magyar valósághoz: a szardíniát már az egyszerű ember is megengedheti magának, amiből
egy 100 grammos adaggal D vitamin szükségletünket 68 százalékban elégítettük ki.
5. más halfajták
Olyan ritkább halfajták, mint az óriás laposhal vagy a makrahal is gazdagok D vitaminban.
6. tonhal konzerv
Egy adag (100 gramm) tonhal a napi szükséglet felét fedezi.
7. osztriga
Ha eddig nem tudtad, miért is kéne időnként osztrigát fogyasztanod, itt a válasz: egy adag ebből a tengeri herkentyű a szükséges D vitaminnak legalább kétszeresét, de akár hatszorosát is tartalmazhatja, arról nem is beszélve, hogy
több cink és B12 vitamin van benne, mint a multivitaminokban.
8. rák
A többi D vitaminban gazdag tengeri herkentyűvel szemben a ráknak az a különlegessége, hogy nem zsíros. Koleszterin van benne, de nem olyan mértékben, hogy az káros lenne.
9. gombák
Igen, a gombák, de természetesen nem azok, amik az erdők vagy a gombafarmok sötéétjében nőnek. Csakis azok, amik elegendő napfényhez jutnak a növekedésük folyamán, mint például a portobello gomba. Ezek nem D3, hanem D2 vitamint tartalmaznak, de ez szintén hasznos a szervezet számára, ha nem is annyira, mint az előbbi.
Egy gyorsan és könnyen elkészíthető, D vitaminban gazdag recept, például vacsorára:
Tavaszi szardínia saláta
hozzávalók:
fél csomó spárga
100 gramm friss salátakeverék (zacskózva kapható)
10 koktélparadicsom
1 szardíniakonzerv
kevés olajbogyó
2 nagyobb főtt tojás
A spárgákat főzzük 3 percig lobogó vízben. A salátát osszuk két tányérra, majd helyezzük rá a spárgákat, a szardíniát, a megmosott paradicsomoz, az összevágott tojást és az olajbogyót. Ízesítsük ízlés szerint némi oliva olajjal, összenyomott fokhagymával, kevés mutárral, sóval, borssal!