Ezeket nassold egy kemény edzés után!

snack.jpg

Ahogy fontos edzés előtt néhány órával megfelelően étkezni, ugyanúgy fontos utána is beiktatni egy proteinben gazdag étkezést, hogy az izmok regenerálódhassanak. Most a paleo konyhából válogattunk egészséges, finom nasikat.

Sokmagvas kréker

Hozzávalók:

1/2 csésze tökmag (ledarálva)

1 csésze lenmag

1/3 csésze szezámmag

1/4 csésze chia mag

1 teáskanál só

1/2 teáskanál fokhagymapor

ízlés szerint bazsalikom, vagy más fűszer

1 + 1/4 csésze víz

Keverjük össze a hozzávalókat, majd simítsuk vékony rétegben egy sütőpapírral kibélelt tepsibe. Késsel vagdossuk be a kívánt formára, mert ha kész lesz, akkor vágni már nem tudjuk, legfeljebb tördelni. Tegyük be az előmelegített sütőbe, a fokozatot pedig vegyük lejjebb. Süssük 2-3 óráig alacsony fokozaton, míg teljesen el nem párolog a kréker víztartalma. 

snack5_1.jpg

Tökös humusz

Hozzávalók:

1/2 csésze kesudió

1/2 csésze tökpüré

2 evőkanál tahini (szezámszósz)

2 evőkanál citromlé

1 evőkanál olivaolaj

kevés só

kömény

bors

mézeskalács fűszerkeverék

1 gerezd fokhagyma

2 vagy több órára áztassuk vízbe a kesudiót. Amikor megpuhult, öntsük le róla a vizet, és turmixoljuk össze a tökkel, a fokhagymával és a fűszerekkel. Remek párja lehet a sokmagvas krékernek, mártogatósként.

 

snack2.jpg

 

Karfiol popcorn 

Hozzávalók:

karfiol

bors

fokhagymapor

metélőhagyma

A virágaira bontott karfiolt süssük 30 percig a sütőben, majd ízlés szerint ízesítsük sóval, fokhagymaporral vagy apróra vágott metélőhagymával. A pattogatott kukoricára csak küllemében hasonlít egy kicsit, viszont finom és különleges ropogtatnivaló!

 

snack1.jpg

 

Sonkás dinnye

Hozzávalók:

1/2 sárgadinnye

kb. 5 szelet sonka

balzsamecet

olivaolaj

Ehhez a finomsághoz be se kell kapcsolnunk a sütőt. Vágjuk a sárgadinnyét falatkányi kockákra, és a kockák köré tekerjünk egy csíkot kedvenc sonkánkból, majd a kis csomagot szúrjuk át egy fogpiszkálóval! Néhány csepp balzsamecettel és olivaolajjal még ellenállhatatlanabbá tehetjük.

 

snack3_1.jpg

 

Sült édesburgonya

Hozzávalók:

5-6 közepes édesmurgonya

bors

olivaolaj

Az édesburgonya a fogyókúrűzók jó barátja, hiszen kiválóan helyettesíti a sokkal hízlalóbb burgonyát, és még az íze is különlegesebb. Az alábbi recept a sültkrumpli szerelmesenek szól: vágjuk kis cikkekre vagy hasábokra az édesburgonyát, öntsük egy sütőpapírral kibélelt tepsibe, fűszerezzük sóval, borssal, és csepegtessünk rá oliva olajat! Tegyük a förró sütőbe, és időnként megrázogatva, megkevergetve körülbelül 30 percig süssük!

 

snack4_1.jpg

 

Feketecsokis kókuszgolyó

Hozzávalók:

1 csésze datolya, kimagozva

1/2 csésze mogyoró, darálva

1/2 csésze dió, darálva

1/4 csésze keserű kakaópor

1/4 csésze kókuszreszelék

1 evőkanál víz

vanília aroma

 

Az összetevőket keverjük addig keverőgépben, míg a massza formázható nem lesz. Ekkor készítsük el a golyókat, majd forgassuk meg őket egy kis kókuszreszelékben! Akár hetekig eláll ez a finomság.

 

snack6.jpg

 

Te melyiket próbálnád ki? :)