Ezt a 4 VB nasit még ki kell próbálnod a héten!

vbc.jpg

A legizgalmasabb utolsó meccsekre a legfincsibb egészséges nassolnivalókat gyűjtöttük össze. Van itt minden: sörözés mellé reform chipszek és házi fagyi a fülledt hosszabbításokra.

Morzsás cukkini chips

 

vb1.jpg

1/4 bögre kenyérmorzsa

1/4 bögre reszelt parmezán sajt

1/4 tk. só

1/4 tk. fokhagymapor

1 csipet bors

2 kisebb cukkini vékony karikákra vágva

néhány kanál tej

 

A cukkinit vágjuk karikákra, terítsük szét egy tálcán, alaposan sózzuk meg, és hagyjuk fél óráig állni, hogy kiengedje a levét. Utána egy szűrőben alaposan öblítsük le, majd konyharuha vagy papírtörlő segítségével itassuk le róla a nedvességet. A sütőt melegítsük elő 200 fokra. A felkarikázot cukkinit tegyük egy nagyobb tálba, és forgassuk meg a tejben. Egy másik tálban keverjük össze a kenyérmorzsát, a sajtot és a fűszereket. A cukkini szeleteket hempergessük meg a morzsás keverékben, majd egy tepsire tegyünk sütőpapírt, fröcsköljük meg kissé olajjal (legjobb az olaj spray), végül helyezzük rá a cukkini karikákat, és körülbelül fél óráig süssük, illetve addig, míg a chips enyhén barnulni kezd.

TIPP: Készítsünk mellé görög joghurtból, reszelt fokhagymából és kaporból pikáns mártogatóst!

 

Almás energiagolyók
 

kari3.png


2 bögre zabpehely

1 teáskanál őrölt fahéj

1 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék

2 evőkanál őrölt lenmag

1 nagy csipet só

1 evőkanál darált mogyoró

1 evőkanál dió

1/2 bögre mogyoróvaj

1 teáskanál vaníliakivonat

2 evőkanál méz

egy marék szárított áfonya

1 bögre reszelt alma, kevés citromlével meglocsolva

 

Ismét egy sütés nélküli kedvenc, ami pár perc alatt elkészül! Külön-külön tálban keverjük össze a száraz és a folyékony hozzávalókat - mindent, az alma és az áfonya kivételével. A folyékony masszát öntsük bele a zabos keverékbe, majd ha jól összedolgoztuk, forgassuk bele az almát és az áfonyát is. A kezünkkel formázzunk apró golyókat, majd a kész sütit tegyük a hűtőbe. Hűtve 4 napig is eláll.

 

Mikrós édesburgonya chips

 

vb2.jpg

1 nagyobb édesburgonya, vékony darabokra szelve

1 tk. friss rozmaring

1/2 tk. só

pár csipet bors

kevés olaj

 

Ezért a receptért mindenki oda lesz, aki nem szereti bekapcsolni a sütőt! Egyetlen titka az, hogy az édesburgonyát igen vékony szeletekre kell vágni, ehhez megpróbálhatunk zöldséggyalulót is használni. Ha ezzel megvagyunk, egy mikrózható tálat fedjünk le mérete vágott sütőpapírral. A sütőpapírt enyhén olajozzuk meg olaj spray-vel, majd egy rétegben terítsünk rá burgonya szeleteket. Ezeket szórjuk meg a fűszerrel, majd 4 percet mikrózzuk. Ha a 4 perc után még nem elég ropogós, újabb fél percig süssük, és ezt addig ismételjük, míg meg nem felel az ízlésünknek a chips. Ha kész, vegyük ki, majd terítsünk a sütőpapírra újabb réteg burgonyát, amíg el nem fogy.

 

Csupa gyümölcsös házi eperfagyi

 

vb4.jpg

 

fejenként 1 banán, apróra vágva és lefagyasztva

banánonként fél bögrényi eper, szintén apróra vágva, lefagyasztva

1 ek. citromlé

kevés édesítő

 

Amilyen egyszerű, olyan finom és egészséges ez a fagyi recept! Néhány órára fagyasszuk le az apróra vágott banánt és az epret. Tálalás előtt vegyük ki a fagyasztóból, öntsük az aprítóba, ízesítsük kevés citromlével és a diétánknak megfelelő édesítővel. Kapcsoljuk be az aprítót és járassuk addig, amíg fagyi állagú keveréket nem kapunk. A legszebb akkor lesz, ha valódi fagyikanállal adagoljuk.