Így hackeld meg a hétköznapi ebédeket barna rizssel!

br1.jpg

Nem hízlal. Nem drága. Nem kell mikrózni. Nem lehet megunni. Előre el lehet készíteni. Százféleképpen lehet variálni. A neve: barna rizs.

Régóta tudjuk, hogy a barna rizs a fogyni vágyók egyik legjobb barátja. A Journal of Nutritional Science and Vitaminology 2014-es számában egy tanulmány bebizonyította, hogy

azok a kettes típusú diabéteszben szenvedő nők, akik a fehér rizsről a barnára tértek át, könnyebben fogytak le és a vérnyomásuk is hamarabb normalizálódott.

 

Egy másik tanulmány azt mutatta ki, hogy a barna rizs a túlsúly egyik legveszélyesebb fajtájától, a hashájtól is segített gyorsabban megszabadulni a diétázóknak.

br3.jpg

Emellett természetesen más okokból is nagyon egészséges: káliumot, B1-, B2-, B3- és A-vitamint, valamint fehérjét, cinket, folsavat, vasat és kalciumot is tartalmaz, amelyekre a szervezetünknek mind szüksége van.

Ha beiktatjuk ezt a szuper élelmiszert a mindennapi menübe, azon túl, hogy a fogyókúránkat segítjük, még az étkezések napi rutinját is jelentősen leegyszerűsíthetjük.

 

1. tipp: A barna rizs hűtőben tartva jól eláll. Nyugodtan megfőzhetjük az adagunkat 2-3 napra előre, és akár a munkahelyre is magunkkal vihetjük. Remek párja egy párolt vagy sütőzacskóban sült sovány csirkemell, amit előző este 10 perc alatt elkészíthetünk.

 br2.jpg

 2. tipp: Ha a hűtőből vesszük elő a barna rizsünket, és szeretnénk melegen fogyasztani, nem kell mikrózással tönkre tennünk. Helyezzük egy szűrőbe, és rövid időre tartsuk a forró víz alá! (Ebből következik – ami ettől függetlenül is igaz – hogy a rizst főzés közben nem kell ízesíteni, elég ha az étkezés előtt adunk hozzá egy kevés sót vagy más fűszert.)

br4.jpg

3. tipp: A barna rizs igen változatos étel, akár hónapokig variálhatjuk a recepteket, anélkül, hogy megunnánk!

 

  • Dobjuk fel bazsalikommal, citromlével és mentával!
  • Legyen vitamindús saláta alapja bogyós gyümölccsel, naranccsal és durvára vágott dióval kombinálva, kevés balzsamecettel leöntve!
  • Készítsünk kebabot 500 gramm darálthús és 150 gramm barna rizs felhasználásával!
  • A kész barna rizs jó levesbetét is lehet a zöldséglevesbe!

 

Egy olvasónktól komentben hasznos tanácsot kaptunk, ami mindenki számára fontos lehet, ezért minden további változtatás nélkül közöljük itt:

4. tipp: "A barna rizs hártyája, amit a fehér esetében lecsiszolnak, hogy korlátlan ideig eltartható legyen, természetes antibiotikum. Sajnos ugyanakkor több arzént tartalmaz, mint a fehér rizs. Szerencsére - ezt kísérletben ki is mutatták - az arzéntartalom jelentősen csökkenthető ha: 1. éjszakára bő vízbe áztatjuk, másnap több váltás vízben addig mossuk, amíg az opálosodás eltűnik. 2. legalább kétszeres mennyiségű vízben felfőzzük. Ez nagyon fontos, ugyanakkor nem közismert."