Ez a 10 superfood kell a jó tavaszi közérzethez

obama.jpg

Michelle Obama és Jamie Oliver nem tévedhet, ha arról van szó, hogyan is étkezzünk egészségesen és finoman. 

Előbbi annyira bolondul a zöldségekért, gyümölcsökért, hogy még a Fehérház kertjében is veteményest alakított ki, utóbbi pedig egész Nagybritannia közétkeztetését átalakította egészséges mozgalmával. Mindketten nagy hívei a superfoodoknak, azaz azoknak a tápanyagokban dús élelmiszereknek, amelyekről úgy tartják, hogy különösen kedvező hatást gyakorolnak az egészségre és a jó közérzetre.

Nézzük, mit javasolnak a szakértők tavaszra!

 

grilled-asparagus-salad.jpg

A tányéron spenót és spárga grillezve, dióval. Mindhárom tipikus tavaszi superfood.

 

Dió: a dióban levő aminosavak segítenek a szervezetnek szerotonint termelni, ami a kiegyensúlyozott, jó hangulatért is felel.

Spárga: a benne levő folsav és B vitamin szintén pozitívan befolyásolja a közérzetet.

Póréhagyma: allicint tartalmaz, ami elveszi a kedvünket attól, hogy túlegyük magunkat, így a sikeres fogyókúrát segítheti.

Hüvelyesek: a kutatók szerint szintén elősegítik az eredményes fogyást, mert hamar teltségérzetet hoznak létre, és egyben energiát igányel a szervezettől a feldolgozásuk is.

Grapefruit: egy fél grapefruit minden étkezés előtt akár heti fél kg fogyást is eredményezhet. A gyümölcs segít az inzulin szintentartásában, és kiváló proteinforrás.

Spenót: az egyik legjobb vasforrásunk igazi energiabomba is - a szó jó értelmében. A spenótban található anyagok a kutatások szerint javítják a sejtek energiatermelő képességét.

Articsóka: magnéziumban gazdag, ami vagy 300 kémiai folyamthoz kell a szervezetünkben. Magnézium nélkül hamarabb elfáradnak az izmok, csökken a teljesítőképesség.

Lazac: egy new york-i bőrgyógyász, Ariel Ostad szerint a lazacban található speciális omega 3 zsírsavak segítenek visszaszorítani az UV sugárzás káros hatásait, hidratálják a bőrt, és visszafogják a faggyútermelést, tehát gyakorlatilag egy csodaszer a szép bőrre vágyóknak!

Eper: az eperben levő antioxidánsok is segítenek az igénybevett bőr helyreállításában. Emellett C vitaminban is gazdag.

Tojás: a tojás a tanulók jó barátja, mivel olyan anyagot tartalmaz, ami fontos szerepet játszik az emlékek tárolásában. Ha a memóriakapacitást akarjuk növelni, ajánlott naponta egy-két tojás, vagy olajos magvak, esetleg vörös hús fogyasztása.

 

 ITT mindegyik tavaszi superfoodhoz találsz egy-egy tuti receptet is, angolul.